2012. aug 22.

A magyar bringás olimpikon férfi naptárban pózol

írta: bikegirls
A magyar bringás olimpikon férfi naptárban pózol

A hetedik éve megjelenő Cyclepassion naptárat talán be sem kell mutatnunk az olvasóinknak, hiszen több alkalommal is foglalkoztunk már vele. Dióhéjban a lényeg: a klasszikus falinaptár készítői évről-évre meghívják a világ legismertebb és legcsinosabb bringáshölgyeit és a róluk készült gyönyörű fotókkal töltik meg az naptár oldalait.

Hogy a nagy elődökről is szót ejtsünk: szerepelt már a Cyclepassion oldalain Liz Hatch, Marion Rousse és Julie Krasniak is, de a sort itt be is rekesztjük, hiszen igen hosszú.

Nos, ezen illusztris társaságba kapott meghívást hazánk első mountain bike olimpikon hölgye, Benkó Barbara is, aki csak hosszas rábeszélés után bólintott rá a lehetőségre, mivel felkérés az olimpiai futama másnapján jött (ahol a 27. helyet szerezte meg) és szeretett volna részt venni a londoni záróünnepségen, így elsőre nemet mondott.

A naptár készítői eddig sem a kispályán játszottak, így nem csak a kíváncsi férfiszemünk mondatja velünk, hogy Barbi jól döntött, amikor engedett a csábításnak, hiszen a stáb tényleg csak a legszebb és legkeményebb bringás csajokat hívja az optikák elé. Hatalmas elismerése ez a befektetett munkának és óriási bókja a vonzó külsejének.

A stuttgarti fotózás végeredményét csak a Eurobike kiállításon láthatjuk, hiszen ekkorra jelenik meg a Cyclepassion 2013-as kiadványa, ám néhány sokat sejtető "így készült" fotóval tudunk szolgálni...

barbara_benko_cyclepassion.jpgbarbara_benko_cyclepassion_girl.jpgbarbara_benko_cyclepassion_model.jpgbarbara_benko_london_olympic_games.jpg
Benkó Barbara a hegyikerekesek olimipai futamán

Szólj hozzá

london olimpia fotózás csinos hegyikerékpár benkó barbara liz hatch hegyibringa bringás csaj eurobike cyclepassion julie krasniak marion rousse