A hordozórakétát nem lehet a Holdra vinni.

Kedves Bringások!

Sajnos a szokásos őszi nagy Critical Mass elmarad.

Ez elsősorban kettőnknek köszönhető, ugyanis egy máskor rutinszerűen vett nehezebb akadálynál elgondolkodva (nincs hely az autómentes napra lezárt fontosabb területek miatt) rájöttünk, hogy a beletett munkát jelenlegi formájában nem is éri meg. Bár a felvonulás önkéntesek százai segítségével egészen idáig tízezreket mozgatott, kezdeti hatása és szerepe egyre kisebb lett. Ma már nem a Critical Mass ülteti biciklire az embereket, hanem rokonok, munkatársak, barátok mintáját követik. Jó volt ezt a magunk sikerének feltüntetni, volt is alapja, csak ettől az alaptól már messze jutottunk, egyre inkább csak történelem. Akkoriban az volt a nagy húzás, hogy a szinte láthatatlanul kevés futár és városi bringás összefogásával össze tudtunk gyűlni annyian, hogy ránk csodálkozzanak. Ez beindított egy önerősítő folyamatot, amiben ledőlt a városi kerékpározás veszélyeitől való félelem fala. Az egyre több, és sértetlen bringás látványa, majd a baleseti statisztikák is megcáfolták mindezt. Újabb és újabb csatlakozók kezdték el élvezni a bringázás előnyeit, örömeit. A Deák téren, vagy a rakparti bicikliúton már napi 15-20 ezer bringás halad át. Az önerősítő folyamat egyre gyorsabb, az utóbbi években a válság, BKV sztrájk, és a benzinárak is csak erősítették. A Critical Mass talán most is hozza a felvonulásonként 1-2 ezer új bringázót, és még mindig ott van minden tizedik biciklin a CM matrica. Azonban ez eltörpül az évi több tízezer, közvetlenül már nem miattunk biciklire váltó emberhez. Sőt újabb erős motorok is feltűntek, mint például a sikerre ítélt Cyclechic mozgalom, ami a maradék bringás sztereotípiákat döntögeti, máris több városban látható hatással.

Critical Mass vs. kritikus tömeg

A felvonulás betöltötte a feladatát, sőt felbukkant egy új (külföldről is ismert) jelenség, a tőle elzárkózó új bringások tömege. Mert bármennyire a legkompromisszumosabb tagjai vagyunk a nemzetközi Critical Mass mozgalomnak, ez nagy létszámú utcai akciót könnyű radikálisnak látni, ha nem ismerik a történetét, csak a 10 kilométeres, 3 órás folyamot látják. Hiába szervezik részben autótulajdonosok, a bicikli mellett rendszeresen tömegközlekedők, hiába írjuk rá a matricákra hogy okos mobilitás a célunk, nem egy autómentes város, a híradások ehhez rövidek. A demonstrációk és erőteljes növekedés nyomán a kerékpárosok túlzott öntudatossága kerül a közbeszéd központjába. Járdázás, lecsengetés, centizés, pirosozás, stb. Autót vezetve, gyalogosként vagy külföldi városokban biciklizve ugyanígy látom a csoportokra jellemző szabálytalanságokat, csakhogy a biciklis új és szapora lakó az erdőnkben, túl gyors a változás ahhoz hogy ne szegeződjön rá mindenki figyelme. Ezt a helyzetet belülre természetesen a Critical Mass is tompíthatja, van is ebben mulasztása, de ez nem egyszerű a növekedési szakaszban, amikor egyre kisebb az elérés hatásfoka. Sokaknál nincs idő a mozgalom mélyére nézni, felszínesen pedig egy hőzöngés ami a külsősök megnyerésében kontraproduktív is lehet, ami nem csak kerékpározásra csábít, hanem távol is tarthat tőle. Pedig biciklire váltani a kívülállóknak kell, nem a már bringázóknak. Az arányokat becsülni sem tudom, de a két ellenhatás meglétét minden nap tapasztalom.

Győztes forradalom, elmaradt intézményesülés

Évek óta, így most augusztusban is nagyon nehéz volt értelmes célt találni a felvonulásnak (ennek okai külön írást érdemelnének), de közben egy másik történet is zajlott. A 2005-ben elstartolt Kerékpárosklub és a részben őt életre keltő, egy évvel öregebb Critical Mass között eleinte jól működött a munkamegosztás. Nekünk nem kellett politikusokkal tárgyalni, így munka mellett is tudtuk szervezni a felvonulást, a Kerékpárosklub pedig több tízezer bringás nevében komoly erőként tárgyalhatott a döntéshozókkal. Kezdetben megállapodtunk, hogy a függetlenség és fenntarthatóság érdekében igyekszünk megértetni a bringásokkal, hogy nem az államnak, nem az EU-nak, nem az önkormányzatokanak, hanem magunknak kell finanszírozni a teljes állásban értünk szakmai munkát végző szervezetet. Így maradhatunk függetlenek azoktól, akiknek a munkáját civilként felügyeljük, ösztönözzük. Ezt egy idő múlva mégis elhanyagoltuk, 1200 tagnál elakadtunk. Egy ekkora tagságú magyar civil szervezet igen erősnek mondható, de a fenntartható, független alapműködéshez 3-4000 tag szükséges. Hamar jelentkeztek is a szokásos civil tünetek. A képviseltek helyett pályázatokra támaszkodás, precíz pályázati beszámolók, ezzel szemben felszínes a visszajelzés a tagság felé, főmunkaidőben végzett pályázati munka, ami már kárára van az érdekképviseletnek és szakmai munkának. Túlterheltség, rossz légkör, forrás-, idő- és kommunikációhiányos, zárványos szervezeti struktúrák. Hónapokkal határidő után kifizetett utófinanszírozásos EU projektek, csúszó munkabérek. A mélypont augusztus eleje, mikor egy sikeresen teljesített óriásprojekt 8 hónapja csúszó kifizetése miatti kis összegű adótartozás következtében a több milliónyi 1%-os felajánlásokra való októberi jogosultság is elveszik (még méltányosság kérhető). Itt ébredtünk rá, hogy ezért a csapdahelyzetért mi is felelősek vagyunk.

Bitorolt érdemek

Nagyon klassz volt a trendi, civil példaként emlegetett, nemzetközileg is csodált mozgalmár szerepben tetszelegni. Eközben viszont nem vettük észre, hogy magára hagytuk a Kerékpárosklubot, mint egy oviban felejtett gyereket, szervezeti és pénzügyi problémáival együtt. Holott az utolsó években az eredményeket már ők hozták. Az ő mérnökeik dolgoztak a biciklisávok tervein, ők lobbizták ki a sokszor visszadobott bicikliutakat, KRESZ- és jogszabály módosításokat, a Bringázz a Munkába kampányhoz pedig a Critical Mass nagyságát közelítő tömegek csatlakoztak. Olyanok is, akit mi nem értünk el. Szinte már egy szót sem beszéltünk a Kerékpárosklub közösségi finanszírozásáról, és annyira kínosan ügyeltünk a korábban cégek számára sok tízmillióért sem eladott függetlenségünkre, hogy szép lassan saját gyerekünktől is távolságot kezdtünk tartani. Ez nagyon menőnek tűnt akkor, csak hatalmas öngól elhitetni, hogy az érdekképviselet egésze elvégezhető ingyen. Sőt, miután mi, akik szem előtt voltunk, elhajtottuk a szponzorokat, kevesen találtak rá a szűkösen működő Kerékpárosklubunkra.

Kitolatás a zsákutcából

Most feleszméltünk. Megértettük, hogy a Critical Mass kiürült, miközben a több évtized múlva is szükséges szakmai szervezetünk haldoklik. Az addigi távolságtartás és az ingyen érdekképviselet nimbusza miatt a Critical Mass mozgalom nem tűzhette előkészítés nélkül őszi zászlajára a Kerékpárosklub megmentését konkrét tagdíjak befizetésére irányuló toborzással. "Hát hogy nézne az ki?" Azonban ha a legfontosabb aktuális problémát sem kezeljük, akkor minek vonulunk fel? Ekkor dobtuk be a törölközőt. Most úgy gondoljuk, hogy a Kritikus Tömeg - nagyban nekünk köszönhetően - zsákutcába vonult. Ebben a helyzetben a legjobb döntésnek azt tartjuk, hogy 15 alkalom után most leüljünk inkább, és elmagyarázzuk, hogy a kerékpározás terjedésének hosszú távú fenntartásához már elsősorban nem Kritikus Tömegre, hanem szakmai munkára van szükség, és ennek hiányában mi feleslegesek vagyunk. Ha ebben sikeresek leszünk, folytatódhat a bicikliutak, kerékpársávok, tárolók elterjedése, a jogszabályok, KRESZ, oktatás, és más feltételek változása. Amennyiben mégsem, úgy azok örülhetnek akiknek még ingyen ölükbe pottyant egy-egy bicikliút vagy sáv (nem is tudják hogyan), de akik ma is a több sávos utak melletti járdákon, szétesett gyalog- kerékpárutakon, településközi útpadkákon tekernek, magukra maradnak. Ahogy annak idején a civil összefogás bevett eszközeit, módszereit, most a Kerékpárosklub finanszírozását kell forradalmasítanunk és közösségivé, és ezzel a kerékpárosoktól függő viszonnyá alakítanunk. Meg kell fizetnünk az érdekképviselet árát! Napi egy kifli, heti egy kávé, havi egy korsó sör árába kerül az éves tagság, és sokszoros haszonnal térül meg, mikor a házadhoz érkezik a kerékpáros úthálózat.

Az utolsó nagy bringaemelés

Úgy döntöttünk azonban, hogy ezzel nem fű alatt, szégyenlősen, mellékszálként becsempészve, hanem megkerülhetetlen kérdésként kell szembesülnünk. Az eddigi tevékenységünk megvitatása, az új cél felvetése túl nagy falat ahhoz, hogy a szervezői munka közben merüljünk el a megvitatásában. Ezért a felesleges munkát nem vállalva, lemondtuk a felvonulást, és egy remélhetőleg jó végkifejletű vitát kezdeményezünk a fentiekről. Tavasszal egy utolsó nagy Critical Mass keretében pedig el is búcsúznánk, ettől a korszaktól. A Critical Mass mozgalomnak ezután is maradna a létjogosultsága, a központilag szervezett rendszeres nagy felvonulások azonban teljesítették a feladatukat, és a helyüket ideális esetben a helyi közösségek önszerveződésének kellene átvenniük, de már sokkal erősebb szövetségben a szakmai szervezetünkkel. A keret adott, a Kerékpárosklub Budapesten és néhány nagyvárosban már megvetette a lábát helyi szervezetek formájában, akik tárgyalnak, terveznek, esetleg tüntetnek a helyi kerékpározásért. Tegnap éppen panaszkodott egy nagymarosi futárunk, hogy miért nincs bicikliút Királyrétre, mert a helyiek is használnák, és rengeteg család kirándulna rajta. Ez az a pont, amikor a jövőben beindulhat az új struktúra. A civil útmérnökök átnézhetik a terepet, a környék közössége helyi területi szervezetet alkothat, kampányba és tárgyalásokba kezdhet. A központ sajtónyilvánossággal, tervezéssel, tanácsokkal, háttértámogatással, és a regionális, vagy akár országos tagság mozgósításával segíthet. Siker esetén minden újabb alkalommal nagyobb súllyal és több tapasztalattal léphet fel. Ahogy eddig is, most is minden a bringások civil kurázsiján múlik. Bárhogy is alakuljon, köszönjük mindenkinek aki az elmúlt években tett a kerékpározás terjedéséért, mindig büszkék lehetünk rá, hogy elértük a kritikus tömeget, ami után a kerékpár újra közlekedési eszköz lett. Abban reménykedünk, hogy jövő tavasszal a Critical Mass utolsó és a maradék falakat is ledöntő feledhetetlen bicikliemelésének végén mindenki annak tudatában teszi le a bringát, hogy nem emelgette hiába 9 évig. Utána az évi 2 napos Critical Mass helyett a minden nap biciklizők tömegei és az értük folyamatos szakmai munkát végzők 365 napossá teszik a Critical Mass-t.

A fogadtatásról fogalmunk sincs. Nagyon szívesen beszélnénk veletek erről élőben is, ha adódik lehetőség. Ha az álláspontot elutasítjátok, azt akkor se a leírtak teljes kidobásával tegyétek. Sok év tapasztalata és tanulópénze van benne.

Viszlát vagy sziasztok,
Kükü & Sinya