2013. dec 05.

Itt nem félek a taxistól, nem anyázok a buszsofőrre

írta: bikegirls
Itt nem félek a taxistól, nem anyázok a buszsofőrre

A magyar bringás csajokat bemutató sorozatunkban most Mannával ismerkedhetünk meg, aki biciklis futár Svájcban, az ő sztorija egész Salgótarjánig nyúlik vissza. Pontosabban ott kezdődik.

bikegirls cmwc lausanne_up-hill sprint.jpg

„Salgótarjánban születtem, egész kis korom óta lovagoltam és úsztam, majd triatlonozni kezdtem. Később Budapestre kerültem főiskolára, ahol a BKV-ról egész hamar bringára váltottam. Sajnos a lótartást nem tudtam finanszírozni, így a lóról a velóra esett sport terén is a választásom. Ezután kerültem a BVSC-hez, ahol a millenárison edzhettem. Nem csak pályán, utcán is fix!

Közben végeztem a fősulin és munka kellett, így kezdtem futárkodni. Hónapok, évek teltek. Jöttek az alleycatek, goldsprintek, VB-k, az utolsó Lausanneban. Itt kaptam egy kihagyhatatlan lehetőséget egy baseli futárcégtől, hogy igazoljak át hozzájuk. Ez 5 hónapja volt, azóta itt élek és köszönöm jól vagyok.

A kinti hónapokról azt tudom mondani, hogy hasonlóan pörög minden, mint Budapesten, de más ritmusban. Itt napi 50 vonatot rakodnak ki a futárok, ami otthon szerintem elég húzósan menne. Talán nem meglepő, hogy a közlekedés terén jobb a helyzet. Persze vannak itt is barmok, de legalább nem félek a taxistól, nem anyázok a buszsofőrre.

Egyedül a villamossal gyűlt meg a bajom, mikor kívülről próbáltam előzni egyet és szembe meg jött a másik. Tényleg millimétereken múlt a dolog, hogy nem csapott el, de megúsztam, cserébe bent ragadtam a két combinó között. Na, itt jött életem sprintje, mert nem akartam flippergolyóként a vas alatt végezni.

Egy konkurens cég futárja végignézte az esetet, majd mondta, hogy mekkora tutiság volt bevállalni a két villamos közötti mutatványt. Én nem menőnek éreztem magam, hanem hülyének.”

bikegirls_millenaris_ob.jpgMillenáris OB

bikegirls chicle chic budapest.jpgCycle Chix

bikegirls cmwc lausanne.jpgCMWC Lausanne

bikegirls manna.jpg
fixieshop_basel.jpg

Szólj hozzá

svájc fixi futár basel bringás csaj