Egy nem mindennapi történetet mesélünk el, amelynek a főszereplője egy lány és egy fiú, és persze egy-két biciklis feltűnik. Marcsi 28 éves és Szegeden él. Tavaly tavasszal egy spinning órán került közelebbi kapcsolatba a pedálozással, amelyre az addigi életében nem…
Judit Miskolcon született, ám jó ideje Budapesten él. Munkája mellett testépítés-, fitness- és gflex edzőnek tanul, jövőre pedig a gyógymasszőri vizsgáknak esik neki. A bringázáshoz a szokásos „gyerekkoromban sokat bicikliztem” kapcsolat fűzte, ám ez a párja hatására –…
Elisabeth két éve költözött Németországból Budapestre. A várost első látásra megszerette és úgy érzi, hogy soha többé nem megy el innen, így kijelenthető, hogy új otthonra lelt a fővárosunkban. Az újságíróként dolgozó lány már a harmadik biciklijét építi, ami nem is…
Kriszta szereti a városi életet, a sok embert az utcán és a lüktető társasági életet – ezért is választotta a fotózás helyszínéül Budapest utcáit -, viszont nem szereti a városi infrastruktúra adta korlátokat, ezért érzi a legjobb választásnak a bringázást, mert ez…
Zita Budapesten született az ikertestvérével együtt, aki szintén lány. Ha sportolásról van szó, a szőke lány szeme mindig csillog, minden érdekli, ami a testmozgással kapcsolatos: sziklát mászik, snowboardozik, imádja a sífutást, squashol, teljesítménytúrázik,…
A Bikegirls blog mérföldkőhöz ért, ugyanis elkészültek az első saját készítésű képsorozataink, amelynek legelső darabját büszkén mutatjuk meg nektek.
Első bemutatkozónk Anett, akit a párja vezetett be a kerékpározás örömeibe. A társ lelkesedése - aki biciklik között…
Nemrégen közzétett felhívásunkra, amelyben bringás lányoknak kínálunk fotózási és bemutatkozási lehetőséget a Bikegirls blogon, több csinos hölgy is jelentkezett, sőt, néhány fotózás már meg is valósult, így az elkészült képek már csak a publikálásra várnak.
Még…
Szeretnél egy profi bringás fotósorozatot magadról? Mi segítünk! Sőt, az elkészült anyagot a blogunkon is megjelentetjük.
Az ötlet nem új, már egy ideje keressük a megoldást arra, hogy még több magyar biciklis lány bemutatkozhasson megfelelő minőségben az oldalainkon, így egy…
Aki a hegyikerékpáros sportban kicsit is otthon van, az biztosan hallott már Maja Włoszczowskaról, aki az elmúlt években a világ egyik meghatározó versenyzőjévé nőtte ki magát. Természetesen, az eredményességgel Maja népszerűsége is nőtt, így a neves lengyel fényképész…
Az Én és a Biciklim kezdeményezést talán be sem kell mutatnunk, hiszen a fotózás-sorozat régen kitört az underground vonalról és népszerű eseménnyé nőtte ki magát, amely időről-időre megrendezésre kerül valamelyik belvárosi szórakozóhelyen.
Az utazom.com csapata által…
Azt nem tudjuk, hogy a fixizés és az exhibicionizmus milyen összefüggésben van egymással, annyi minden esetre bizonyos, hogy a fixis csajszik roppant szívesen vállalják a szereplést és szívesen állnak kamera elé. Természetesen, mi ebben semmilyen kivetnivalót nem találunk, sőt csak…
Aki eddig azt gondolta volna, hogy a bringás viselet az szegényes és a latex nadrágra vagy a felgyűrt szárú farmernadrágra korlátozódik, azoknak itt egy kis ötletbörze. A merész társításoknak köszönhetően nem csak feltűnő, de a férfi tekinteteknek is roppant vonzó…
Alisa Verner fotográfus Electra bringáról készített sorozatot, amelyben nem a kerékpárra, sokkal inkább a két modelljére helyezte a hangsúlyt, ám így is nagyszerű képek születtek.
Pauline Ferrand-Prevot neve a hazai mountain bike rajongóknak csenghet ismerősen, hiszen a legjobb hazai női hegyibringás Benkó Barbara vívott vele nagy csatát az idei világkupa futamain, amelyet végül a francia lány nyert meg, míg Barbi második helyet szerezte meg. Az elsőség…
Gyönyörű fekete csaj hívja fel a figyelmet Amerika egyik legvidámabb csapatára, a Ritte Racing-re, amely egy legendás bringásról Henri "Ritte" Van Lerberghe-ről kapta a nevét. A belga országútis akkor híresült el, amikor egy versenyen a befutó előtt beugrott a kocsmába…