Képgalériával mutatjuk be a női kerékpársort legújabb gyöngyszemét, a 25 éves, amerikai Tayler Wiles-t, aki a teljesítményével egyelőre még nem körözi le a nagy elődöket, de a szépségével biztos, hogy helyet követel magának a legjobbak között.
Hat évvel ezelőtt…
Lucia Javorčeková tavaly ősszel egy bringás naptár kapcsán került a kerékpárkedvelők látómezejébe, ugyanis a szlovák lány tette izgalmassá a Cyklomania.sk falinaptár mind a tizenkét hónapját. Sokan csettintettünk akkor a gyönyörű formák láttán, ám az örömbe ürömként…
A fotó a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszának befutója után készült. A képen a szakaszt megnyerő Marcel Kittel látható, aki a földre rogyva éppen levegő után kapkod. Ekkor lépett oda hozzá egy rajongó, aki gyorsan megörökítette a pillanatot egy…
Hanka Kupfernagel 1994 óta profi kerékpárversenyző és az extrémebb szakágaktól eltekintve mindenhol kipróbálta már magát, így országúton, cyclocossban, mountain bike-ban és pályakerékpározásban is otthon van. A németek büszkeségének bajnoki címeit még felsorolni is hosszú,…
Néhány nappal ezelőtt az ukrán modell és jóga oktató, Luba Shumeyko képei (pl. itt!) végig szántották az internetet és két kézzel ragadták meg a férfiolvasók figyelmét. Nem késik azonban a bringás világ válasza sem és máris visszalövünk, hiszen nekünk is van hasonlóan…
A hazai bringás lányokat bemutató írásaink sorában Ányos Szilviát (33) mutatjuk be nektek, akit lánykori nevén Tar Szilviként is ismerhetnek a sporttársak, még a triatlonos éveiből. Szilvi Lengyeltótiban él, ahol a helyi uszodát vezeti, illetve a főállása mellett triatlon és…
Tapasztalt versenyzőknek, hétvégi harcosoknak és városi menőknek kínálja országúti kerékpárjait és egyedi építésű egysebességes bringáit a New York-i illetőségű SPCARBON cég, amelynek látványos katalógusképeiből válogattunk egy csokorra valót.
Amolyan őszköszöntő sorozatként is felvezethetnénk Valentin Baat fotóit, aki a svédországi Götalandsmästerskapen Tempo 2013 elnevezésű egyéni időfutamon készítette a roppant hangulatos képeket.
Forrás: www.baatphoto.com
25 év versenyzés után, a tavalyi évben akasztotta szögre a bringáját Daphny van den Brand holland kerékpáros, aki immáron az anyaságra koncentrál. Daphny mögött igazán sikeres karrier áll, tengernyi diadallal a háta mögött vonult vissza, aki több szakágban is maradandót…
Újabb szlovák bringás lányt mutatunk be nektek, mégpedig Karin Baumlovát, akit északi szomszédunknál, 2011-ben a legszebb kerékpárosnak választottak meg. Karin 22 éves, Pozsonyban él és a CK Falange csapatának a tagja.
Talán jobb lett volna szerényen, az utolsó méterekbe is mindent beleadva átgurulni a célvonalon, mint idejekorán ünneplésbe kezdeni. Így eshet meg, hogy a nap hőséből, aki egy pillanatra bajnoknak hitte magát, a nap lúzere lesz, és ellenkező előjellel vívja ki magának a…
A Szlovák Kerékpáros Szövetség a tavalyi év végén is megrendezte a bringás lányok szépségversenyét, amelyen különböző szakágak versenyzői mérik össze szépségüket és népszerűségüket. Északi szomszédainknál a 2012-es év legszebb kerekese Lívia Hanesová lett, aki alig…
A cseh Katarina Hranaiová karrierje nem túl régről datálódik, ugyanis négy évvel ezelőtt egy mountain bike versenyen vette kezdetét. Gyorsan felfigyeltek a tehetséges lányra, aki a Sparta Praha csapatában edzői irányítás mellett erősödött tovább.
Katarina téli edzésformaként…
Lucie Macíková 1984-ben született a Morva-Sziléziához tartozó Opaván, ahol most is él. A csinos cseh bringás lány ugyanúgy otthon érzi magát a hegyi ösvényeken, mint az aszfalton, így egyaránt részt vesz mountain bike és országúti versenyeken is. Lucie vallja, hogy a bringázás…
Talán a nemzetközileg is igen sikeres Cyclepassion projektet követendő példának tekintve, Csehországban is egy csajos-bringás naptár elkészítésén fáradoznak. Mi ott leszünk a premieren!
Csehországban sem túl fényes a versenyszerűen kerékpározó lányok helyzete, ami a világ…
„Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy TV-t…” Mark Renton örökérvényű monológja a Trainspotting című kultmoziból a társadalmunk egyszerű és gyűlöletes mozgatórugóiról, amelyek a történet végére mégis a jobbik választássá…
Alexandra Lazar az erdélyi Aradon él és tanul. Annak ellenére, hogy nem beszél magyarul, folyamatosan figyelemmel kiséri a blogunkat és Facebook csoportunkat. Mivel a csinos lány a bringázás szerelemese – legutóbb például egy békéscsabai országúti versenyen lett második helyezett…
Ana Mihalinec Horvátországból küldte el nekünk képeit. A varasdi születésű lány, aki Rijekában él bármilyen bringán otthon érzi magát, így a downhill gépe mellett, dirt és országúti kerékpárja is van. Ha a tekerés mellett marad egy kis szabadideje, szívesen rajzol és…
Ismét egy gyönyörű Bikegirl-t mutatunk be nektek. Jemma Grace San Franciscoban állt a fotós kamerája elé egy Eddy Merckx Strada OS 1996 bringa társaságában. Mi nagyon szeretjük ezeket a képeket, olyannyira, hogy a Facebook oldalunk borítóképén is Jemma mosolyog.
Aki eddig azt gondolta volna, hogy a bringás viselet az szegényes és a latex nadrágra vagy a felgyűrt szárú farmernadrágra korlátozódik, azoknak itt egy kis ötletbörze. A merész társításoknak köszönhetően nem csak feltűnő, de a férfi tekinteteknek is roppant vonzó…